Ajtók esetében nem pálya a slendriánság!

ajtók
ajtók

Az ajtókat tekintve az a helyzet, hogy azokra egészen addig szinte semmilyen fókusz nem szokott esni egy építkezés során, ameddig az nem jár már abban a fázisban, hogy fel lehet szerelni őket. Az ajtókat tekintve ilyenkor kerül általában a helyére mindegyik – kivéve persze ott, ahol nincs is szükség arra, hogy ott ajtó álljon. Egy nappali esetében, egy étkezőhelyiség esetében, egy konyha esetében sokszor simán lemondunk arról, hogy ajtó kerüljön ott létesítésre, mondván, minek oda egy térelválasztó elem, melynek pont az a lényege, hogy elzárja a teret azok elől, akik nem odabent vannak, ha mind a nappali, mind az étkező és a konyha alapvetően közösségi térnek számít? Az ajtókat tekintve ilyenkor kedvezőbben jövünk ki akkor, ha eleve nem is számolunk semmilyen ajtó beépítésével. Ha azonban kell az ajtó, mert hálóról van szó, mert fürdő elé kell, mert padlásfeljáró elé raknánk, mert van szuterén, mert különálló WC is akad, akkor látogassunk el az Ajtóház oldalára, ahol mindenféle ajtó is fellelhető! Természetesen kerülhet minden egyes helyiség elé is ajtó, ha valakinek az jobban tetszik; minden egyéni ízlés kérdése csak. Arra ügyeljen csak, ha Önnek lenne az ajtó, hogy azok egymással is minden esetben harmonizáljanak!