EU által szabályozott a szoláriumok sugárzási értéke

Szoláriumok
Szoláriumok

Mindenképpen törekedni kell arra, hogy a szoláriumozás a lehető legnagyobb mértékű biztonság mellett történjen. Mivel az elmúlt években ezen a téren igen sok volt a visszaélés, ezért az Európai Unió nagy döntésre szánta rá magát és előírta, hogy a mesterséges barnulás milyen körülmények között történhet. Ez sokat segített a piac tisztulásában, úgyhogy szerencsére csak azok a helyek maradtak fent, ahol az üzemeltetők ügyeltek a biztonsági előírások betartására. Sokan azt gondolják, hogy az Európai Unió túlzottan óvatos, de a Hollandimpex nem ért ezzel egyet. Igenis szükség van arra, hogy a szoláriumozás szabályozott körülmények között történjen, mert így biztosítható, hogy minél jobb szolgáltatást kapjanak a vendégek. Nagyon káros lehet ugyanis, ha valaki hosszú ideig barnul olyan csövek alatt, amelyeknek nem megfelelő a sugárzási értéke. Ezt a kérdést egyáltalán nem szabad elbagatellizálni, mert komoly következmények lehetnek az elővigyázatlanságnak. A bőr felületén ugyanis kijöhetnek új pigment-foltok, nagyobb ráncok és anyajegyek is. Az előző kettő talán nem olyan nagy baj, hiszen a foltokat el lehet tüntetni, a ráncokat pedig el lehet mulasztani, de az anyajegyekkel akár több baj is lehet, ha az ember nem veteti le időben őket. Egy jó szolárium csövet használó cégnél azonban nem történhetnek meg a fent említett dolgok, tehát azt ajánljuk Önnek, hogy mindenképpen egy olyan helyet válasszon, ahol bizonyítani tudják azt az üzemeltetők, hogy a gépek és a csövek megfelelnek az Európai Unió előírásaink! Van egy bizonyos határérték, amin felül már nem ajánlott a mesterséges barnulás, úgyhogy kérjük figyeljen oda arra, miként és kinél szépül! Talán az a legegyszerűbb, ha felkeresi a Hollandimpexet, mert itt garantáltan nem lesz semmilyen probléma. Az üzemeltetők természetesen odafigyelnek arra, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen, mert ez kulcsfontosságú a megfelelő üzletmenet szempontjából. Nyugodtan ajánlja az ismerőseinek is a Hollandimpexet, ha elnyerték az itt található gépek a tetszését, mert fontos lenne, hogy a barnulni kívánó emberek biztonságos körülmények között szépülhessenek.