Flexibilitás felsőfokon

Jobbnál jobb irodai szolgáltatások
Jobbnál jobb irodai szolgáltatások

A hagyományos irodák mellett az utóbbi évtizedekben olyan munkahelyi megoldások jelentek meg, mint például a közösségi iroda, mely kiváló alternatívája a kávézókban „berendezett” irodáknak, emellett pedig támogatja a startupok és szabadúszók működését is. Ez a 2005-ben kialakult irodafajta ma már nagyon elterjedt (és időközben alakulásokon átesett) jelenségnek számít, mely a budapesti irodák körében is több helyen képviselteti magát.

Bár látszólag nem különböznek a hagyományos egylégterű irodáktól, a közösségi irodák valójában arra hivatottak többek között, hogy az egyébként egyedül vagy otthonról dolgozók is be tudjanak kapcsolódni egy közösségbe, melynek pezsgése pozitív hatással van a munkavégzésre. Emellett ki-ki igényeinek megfelelően választhatja ki a neki kedvező árakat és ajánlatokat. Így van ez a Regus Magyarország irodaházaiban is, ahol közösségi irodák mellett rugalmas irodai szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a cég ügyfelei, melynek köszönhetően csak az íróasztalnál ténylegesen eltöltött időért kell fizetni.

Ha azonban privát irodát szeretne, melyet nem használna a hét minden napján, a Regus Magyarország hét, Budapesten található központjában lehetősége van részidős vagy pedig napi-, illetve óradíjas irodát bérelni, melyek szintén a költséghatékony munkavégzést támgogatják, utóbbiakkal pedig üzleti útjain is igénybe tudja venni a Regus hálózatának bérelhető irodáit és az azok jelentette előnyöket világszerte. Az ingyenes internet-hozzáférés mellett professzionális adminisztratív támogatás, valamint a Regus business lounge-ainak díjtalan használata 2,000 helyszínen teszi a napidíjas irodák használatát igazán kedvezővé.