Hol használható a vízkonnektor?

Vízkonnektor

A nagyobb mezőgazdasági területeken érdemes olyan öntözőrendszeri kiegészítőkbe is befektetni, amelyekre egy kisebb kert esetében nem igazán van szükség. Ilyen lehet például egy vízkonnektor, ami révén olyan helyeken is folyadékhoz juthat, ahol alapjában véve másképp nem lenne erre lehetősége.

Ez pontosabban azt jelenti, hogy egy főágba beszerelve bármikor elérhetővé válik a szükséges csapadék, ha épp egy nagyobb szabású locsolást tervez. Mivel maga a felszerelés a föld alá kerül, ezért mindenképp oda kell figyelnie, hogy védje a szennyeződéstől, amit általában egy jól záródó fedél segítségével szoktak elérni.

Ahhoz, hogy ez a berendezés működjön, szükség van egy kulcsra is, hiszen csak így nyerhető ki víz a főágból. Ha befejezte az öntözést, akkor viszont mindenképp vegye ki a kulcsot a vízkonnektorból! A beszerelés egyáltalán nem okoz olyan nagy nehézségeket, mint gondolná, ezért csupán az ettől való félelem miatt ne mondjon le egy ilyen felszerelésről, ami óriási segítséget nyújthat az öntözésben!