A PCOS tünetei könnyen felismerhetőek

Ennek a betegségnek az előfordulását 6-8 százalékra becsülik, ami viszonylag gyakorinak mondható. A PCOS tünetei közé tartozik a menstruációs ciklus zavara, ami jelentheti azt is, hogy valakinek egyáltalán nincs ciklusa, vagyis több, mint három periódust követően sem menstruál, és azt is, hogy ezeknek a száma nem éri el az évi kilencet. Emellett a még a betegség jele lehet még a hiperandrogenizmus is, ami a férfi nemi hormon túlsúlyából adódó problémákat jelenti. A PCOS tünetei lehetnek még például a szőrösödés, a hajhullás és az akneképződés.

Mindezek mellett jelentkezhet elhízás, inzulinrezisztencia, illetve megemelkedhet a vérzsír szintje is. A későbbiek során növekedhet a szív és érrendszeri szövődmények kockázata, az inzulinrezisztencia pedig idővel kettes típusú cukorbetegséghez vezethet. A menstruációs ciklus zavara miatt az ovuláció is kárt szenvedhet, ami meddőséget eredményezhet, gyakran csak emiatt derül fény a problémára. A PCOS tünetei tehát ezek lehetnek, ha valamelyiket felfedezi, azonnal forduljon vele orvoshoz, hogy meggyőződhessen a helyzet súlyosságáról!…