A páramentesítő valódi szerepe

Ha magas a páratartalom a lakásban, akkor az ablakokon és egyéb hűvösebb felületeken fog lecsapódni, ugyanis a meleg levegő több vizet tud megkötni, mint a hideg. Amennyiben ez rendszeresen megtörténik, akkor a csúnya és kellemetlen szagú foltok is csakhamar meg fognak jelenni, ugyanis ez a nedves közeg éppen ideális élőhelyet biztosít a penésznek.

Tehát, a páramentesítő igencsak fontos szerepet játszat a penész megelőzésében, hiszen ha a segítségével csökkentjük a páratartalmat, akkor a gombák nem fognak telepedni. Sokan penészmentesítőként is emlegetik ez a berendezést, azonban ez nem teljesen helytálló, mert nem a penészt pusztítja el, hanem a számára megfelelő körülményeket szünteti meg.…

Légszárító bármilyen helyiségbe

Bizonyos helyeken szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyen nedves a környezet. Példának okáért, ilyen helyiség a pince vagy egyéb a föld alatt végzett munkaterületek. Már az első lélegzetvételkor érződik, hogy a levegő dohos és egyáltalán nem kellemes a tüdőnknek. A légszárító igénybevételével ki lehet küszöbölni ezt a kellemetlenséget.

Vegye figyelembe, hogy minden helyiségbe más gépezet szükséges! A pincékben, ahol amúgy is kevés esély van a szellőztetésre, a nagyobb teljesítményű légszárító alkalmas. Minden darab könnyen kezelhető és gurítható, így a mozgatása és az áthelyezése nem okozhat gondot.…