Panellakás ablakcsere huzatos nyílászárók esetén

Sokan azt gondolják, hogyha valaki családi házban él, akkor gyakrabban kell sort kerítenie a felújítási munkálatokra. Ebben van némi igazság, de az olyan szakmunka, mint amilyen például a panellakás ablakcsere, biztosan nem kerülhető el. A folyamatos értékcsökkenéssel azoknak is számolniuk kell, akik lakásban vagy társasházban laknak.

Ahogy telik-múlik az idő, az épület és a nyílászárók állapota is megváltozik. Ha a romlásnak már a látható jelei is megmutatkoznak, akkor jobb, ha minél előbb megvalósul a panellakás ablakcsere. Az első, amit ilyenkor azonnal észre lehet venni, hogy jelentősen lecsökken a lakás hőszigetelő képessége és magasabb fűtésdíjat kell fizetni.…

A műanyag ablakcsere nem egyszerű feladat

A tevékenység több műveletből áll. A műanyag ablakcsere alkalmával először is a meglévő nyílászárót kell eltávolítani. A szárnyak levétele után, a tokszerkezetet több helyen motoros fűrésszel befűrészelik, majd egy feszítővas segítségével kiszedik. Ennél a folyamatnál sajnos előfordulhat, hogy a fal, illetve a vakolat megsérül.

Ezután az új nyílászáró beépítése következik. A tokját ékekkel a helyes vízszintes és függőleges pozícióba állítják be. A szerkezet méretétől függően két-három csavarral rögzítik minden oldalon. Ha az illesztésnél hézag keletkezik, akkor a fal és a tok közötti hiányt PUR habbal befújják, majd jöhet a szárnyak felszerelése.…

Műanyag ablak Debrecen környékén

Egy ház esetén sok mindenre oda kell figyelni. Nemcsak a berendezési tárgyak minősége a fontos, hanem maga a fal valamint a rajta elhelyezkedő nyílászárók is megfelelőek kell legyenek. Minőségi ablak Debrecen és Budapest 30 km-es körzetében kapható, a gyártás és a beépítés szintén garantálva van. A hőszigetelést egyrészt a fal biztosítja, valamint különböző védőrétegekkel látják el, de ezek mellett nagy szerepet játszanak ebben a nyílászárók is. Egy nem megfelelően funkcionáló ablak nagyban csökkenti a hőszigetelést, nem tartja bent rendesen a meleget a téli hideg hónapok idején.