Skip to content

Magyar Közigazgatási Kar

nem hivatalos weboldala

Menu
Menu

Miskolc nevezetességei röviden

Posted on 2014. május 19. hétfő
Miskolc
Miskolc

Amennyiben az ország északkeleti része felé vesszük az utunkat és éppen barangolni támad kedvünk, vagy csak lazítani szeretnénk, akkor érdemes megállnunk Miskolcon. A város amellett, hogy szép, nagyon sok nevezetességgel rendelkezik, amelyek mellett nem lehet csak úgy közömbösen elsétálni. Diósgyőri várat mindenképp meg kell látogatni, hiszen ez egyedi látványossága Miskolcnak, ami múzeummal is rendelkezik, de még számos érdekesség várja a miskolci múzeumokba ellátogató vendégeket. Hosszan lehetne sorolni a múzeumokat és a kiállításokat, amelyek felkelthetik az ide ellátogatók érdeklődését. Ne feledkezzünk meg a kikapcsolódásról, a lazításról sem, hiszen Miskolcon ezt is megtehetjük! Akik fürdőzni szeretnének, azok számára a barlangfürdő lesz a megoldás. A kalandozni vágyóknak sem okoz csalódást a város, hiszen itt található a télen-nyáron üzemelő bob-pálya ami önfeledt kikapcsolódást nyújt, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az izgalmak után, szinte felüdülést jelenthet egy kis séta Miskolctapolca parkrendszerében, vagy a miskolci vadasparkban.

« Előző: Népszerű berendezés a Midea klíma
Akár 20% adókedvezmény jár vissza Önnek :Következő »

Kategóriák

  • Ajtó
  • Autó
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Életmód
  • Építőipar
  • Gyerekülés
  • Irodalom
  • Közigazgatás
  • Letöltés
  • Nincs kategorizálva
  • SEO
  • Szállás
  • Szauna
  • Szepségápolás
  • Szolgáltatás
  • Vásárlás
  • Víztisztítás
  • Web
  • Webáruház
  • Weblapkészítés

Menü

  • Alapszabály
  • Bizottságok
  • Bűnmegelőzési Tanács
  • Díjazottak
  • Elnökség
  • Főoldal
  • Ifjúsági Napok
  • Közig Intézet
  • Közigazgatásért Díj
  • Köztisztviselők
  • Pályázati Felhívás
  • Pályázatmenedzsment
  • Pályázatok
  • Rendezvények
  • Tagfelvételi Lap
  • Tagozatok
©2026 Magyar Közigazgatási Kar | Design: Newspaperly WordPress Theme