Első lakást vásárolna? Az LTP a legjobb megoldás erre.

LTP
LTP

Az első ingatlan megvásárlása sokak számára okoz problémát. Akik mögött nem áll megfelelő szülői háttér, gyakran kizárólag saját magukra vannak utalva. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint a takarékoskodás. Ez már csak azért is nélkülözhetetlen, mert a bankok kizárólag úgy nyújtanak hitelt, ha rendelkezésre áll már a minimum 25%-os önerő. Ennek előteremtése azonban igencsak problémás lehet akkor, ha a hétköznapokban albérletre is költeni kell. A megvalósítás azonban nem lehetetlen, mindössze tervezésre és a megfelelő megtakarítási formára van ehhez szükség. Az LTP esetén 30% állami támogatás is jár, ami még inkább elősegíti a kívánt összeg mihamarabbi elérését.

A lakástakarék kitűnő megoldásnak bizonyul azok részéről, akik új vagy használt lakást szeretnének vásárolni, ám az önerő összegyűjtésére csak minimális összeget tudnak havonta költeni. Már néhány ezer forinttal is megköthető a szerződés, és kezdődhet a takarékoskodás. Nem pusztán akkor érdemes ezt a lehetőséget választani, ha lakást vásárolnánk, hanem felújítás és korszerűsítés esetén is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár egy nyílászárócsere is milliós nagyságrendet követelhet meg. Ilyenkor nagyon jól jön, ha megtakarított összeg áll rendelkezésre.

A lakástakarék segítségével úgy takarékoskodhat, hogy mellé állami támogatást is igénybe vehet. A lakáscélú megtakarítások között nem véletlen foglalnak el előkelő helyet a lakástakarék kínálta lehetőségek. Független szakértő segítségével kiválaszthatja az egyéni igényeinek megfelelő megoldást, melyet lakásvásárlásra, felújításra, sőt, akár hiteltörlesztésre is fordíthat.