Hogyan készüljünk az emelt informatikai érettségire?

emelt informatika érettségi
emelt informatika érettségi

A középiskola utolsó éve mindig ijesztőnek tűnik. Hát még akkor, ha emelt informatikai érettségi vár ránk pár hónapon belül! Itt már nemcsak az alapokat kell ismernünk, hanem szinte mindent, vagyis szó szerint mindent. Ha eddig kérdéseink voltak valamivel kapcsolatban, akkor most jött el az ideje annak, hogy nekifeszüljünk a leckének!

Azonban az egyedül történő tanulásnak több hátránya is van. Az egyik, hogy nem minden kérdésre tudjuk a választ, így rosszul tanuljuk meg vagy beérjük azzal, hogy majd később megkérdezzük valakitől.

Sokkal előnyösebb helyzetben vannak azok, akik tanári segítséggel tanulnak vagy azok, akiknek különóráik vannak. A mai modern megoldások mellett, ehhez már el sem kell hagyni a lakást, hanem telefonon és számítógépen keresztül is folytathatjuk.

Ez lényegesen kényelmesebb megoldás mindkét félnek. Amennyiben mi is emelt informatikai érettségire készülünk, akkor érdemes külső segítséget is igénybe venni. Ezáltal nem lesz olyan feladat, amit ne tudnánk megcsinálni.