Ennek a betegségnek az előfordulását 6-8 százalékra becsülik, ami viszonylag gyakorinak mondható. A PCOS tünetei közé tartozik a menstruációs ciklus zavara, ami jelentheti azt is, hogy valakinek egyáltalán nincs ciklusa, vagyis több, mint három periódust követően sem menstruál, és azt is, hogy ezeknek a száma nem éri el az évi kilencet. Emellett a még a betegség jele lehet még a hiperandrogenizmus is, ami a férfi nemi hormon túlsúlyából adódó problémákat jelenti. A PCOS tünetei lehetnek még például a szőrösödés, a hajhullás és az akneképződés.
Mindezek mellett jelentkezhet elhízás, inzulinrezisztencia, illetve megemelkedhet a vérzsír szintje is. A későbbiek során növekedhet a szív és érrendszeri szövődmények kockázata, az inzulinrezisztencia pedig idővel kettes típusú cukorbetegséghez vezethet. A menstruációs ciklus zavara miatt az ovuláció is kárt szenvedhet, ami meddőséget eredményezhet, gyakran csak emiatt derül fény a problémára. A PCOS tünetei tehát ezek lehetnek, ha valamelyiket felfedezi, azonnal forduljon vele orvoshoz, hogy meggyőződhessen a helyzet súlyosságáról!
A policisztás ovárium szindrómát a kezelés nem szünteti meg, viszont a következményeit mérsékli, valamint enyhíti. Mellette minden további nélkül teherbe lehet esni. A glikémiás index táblázat egészséges embereken mért értékeket tartalmaz. Bár a cukorbetegek esetén is irányadó, a százalékértékek jelentősen eltérhetnek és ez a betegség súlyosságától is függ. A leírásban található adatokat befolyásolja az étel elkészítésének módja is. A glikémiás index táblázat egy olyan számérték, amely arra utal, hogy milyen gyorsan szívódik fel az adott élelmiszerben lévő szénhidrát a szervezetben.
Ez a bemutató több mint 150 különböző élelmiszer arányát tartalmazza. A glikémiás index táblázat magába foglalja a leggyakoribb zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat, tejtermékeket, illetve azok tartalmát. Nullától százig terjedő skálán mutatja, hogy egy adott élelmiszer mennyire emeli meg a vércukorszintet. Ha vitamindús táplálkozást szeretne megvalósítani, akkor Önnek nagy segítségére lehet.